Clafoutis – francia gyümölcslepény

A cseresznye megjelenése számomra a clafoutis (ejtsd: klafuti) szezon eljöttét  jelenti, hiszen ezzel beköszönt a nyár, és a finomabbnál finomabb gyümölcsök sora kerül folyamatosan az asztalunkra. A clafoutis  sütését  érdemes megtanulni, mert a franciák gyümölcslepényét mindenféle gyümölccsel (esetleg zöldséggel) gyorsan és egyszerűen el lehet készíteni. A  képen látható  korai ringlóval készült.

A clafoutis, a  francia konyha  közkedvelt fogása,  emlékeztet a mi palacsintánkra, csak egyben sül meg. Melegen tálalandó, ezért közvetlenül az étkezés előtt készítsük el. Egy nagy vastag palacsintára hasonlít leginkább, amelybe bármilyen gyümölcs beletehető, így tartalma  a gyümölcs szezonnal együtt változik. Meg kell jegyezzük, ha sárgabarackkal szeretnénk készíteni, akkor húzzuk le a barack héját, különben keserűvé válik a sütés után. Ehhez a sárgabarackot rövid időre forróvízbe dobjuk, kb. 1 perc után kiszedjük, majd egy kiskéssel lehúzhatjuk a héját.

 

Francia gyümölcslepény – Clafoutis

Hozzávalók:

  • 3 dkg vaj
  • 12 dkg cukor
  • 1 dl tej
  • 1,5 dl tejszín
  • 4 tojás
  • 2 dkg liszt
  • vaníliás cukor
  • ½ kg gyümölcs

A sütőt 190°C-ra (légkeverésest 180°C-ra) előmelegítjük,  majd egy tűzálló tálat a vajjal kikenünk. A gyümölcsöt fajtától függően kimagozzuk, félbe vagy cikkekre vágjuk, lényeg, hogy ízléses, 1,5 centis darabok legyenek. Egy lábasban a tejet, a tejszínt és a vaníliás cukrot összekeverjük, és a tűzhelyen forrpontig hevítjük. Levesszük a tűzről, állni hagyjuk. A tojást a cukorral összekeverjük, a lisztet beleszórjuk, és csomómentesre dolgozzuk, majd ehhez a tojásos-cukros masszához  a tejes, tejszínes folyadékot is hozzáadjuk. Az előkészített gyümölcsöt a kivajazott  tűzálló tálban mutatósan  elrendezzük, végül  a kész tésztát köré öntjük,  és az előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük,  melegen tálaljuk.