Papa véreshurkája és Miska malac tanulságos története

Papa, az édesapám, Pfandler Jánosként látta meg a napvilágot 1910-ben, de egy családi döntésnek köszönhetően az én születésemkor már a Pákozdi nevet viselte. Ebből az egy tényből azonban sok minden kiderül: a család német gyökereitől a sváb véreshurka szeretetéig.

pakozdijanospakozdineA Papa és az édesanyja a „Mutter”, született Gröschl Katalin, ugyanis minden évben vágtak disznót. Ilyenkor az egész család összegyűlt, kivéve engem, aki a hajnali malacvisítás hangjára fülemre húztam a dunyhát, mert a disznóölés gondolattól is borzadtam. Mindenkinek megvolt a pontos szerepe, a férfiak bontották, vágták a húst. Nagymama mosta a beleket, az asszonyok daraboltak, abáltak, főztek, a gyerekek kéz alá dolgoztak. A véreshurkát azonban kizárólag a Papa készítette, mert abban mindenki megegyezett, hogy nála jobban senki nem ért hozzá.

Reméltem, hogy megtalálom kézzel írott receptjét, mert valahonnan emlékeztem rá, hogy a családi receptek között megvan. De a megtalált feljegyzésen csak a név állt a Papa kézírásával, a receptet már valamelyik gyereknek diktálta le. De így is tökéletesen hiteles. Mintahogyan Miska malac tanulságos története is.

A mindenkori hízónkat nagyanyám gondozta, övé volt a névadás joga is. Ő pedig úgy határozott, hogy Miska lesz. Minden évben, újra és újra. Csak felnőtt fejjel értettem meg, hogy milyen bölcs döntés volt. A mi Miskánk (a mindenkori) ugyanis a sonkák, kolbászok, szalonnák mellett házassági terápiával is szolgált. Nagyapám és nagyanyám nem éltek felhőtlen jó viszonyban. Az öreg túl a hetvenen, már leginkább az üldögélésnek meg a bornak szentelte az idejét, amit keménykezű, dolgos nagyanyám gyakran vethetett a szemére, mert volt köztük szóváltás bőven. Németül veszekedtek, dialektusban, hevesen, így pontosan sose tudtuk meg, ki hogyan került ki a vitából. De tény, nagyanyám minden összezördülés után kiment az ólba és jól lehordta a Miskát. (Azt hiszem, néha oldalba is billentette.) Ettől aztán megnyugodott, és visszaballagott a házba nagyapámhoz, akit – mit tesz Isten – Miskának hívtak. Hogy szerethette nagyanyám a malacot (a mindenkorit), arra abból következtetek, hogy ő, akit sose láttam sírni, disznóöléskor bizony mindig sűrűn törölgette a szemét.

No de a családi történetek után álljon itt a családunk által nagy becsben tartott sváb véreshurka recept. Még tart a tél, van idő tehát kipróbálni!

 

vhurkaelsooldVéreshurka

Öléskor a vérhez sót.
Kb 5-8 l vérhez
Lehűteni, a habos részét
leszűrni.
Kb.20 db zsemlét kockákra vágni.
Kb.3 kg vastag szalonnát
meg kell abálni, ha meg-
puhult, ki kell hűteni
és a zsemléhez hasonló
kockákra vágni.  Nagy lábos-
ban tűzön kisütni,
ne égjen meg. A szalonná-
val együtt a zsemlét is megpirítani.
2 kg fejhúst megabálni ,ledarálni.
Felesleges zsírt leönteni
többit lehűteni.

 

vhurkamasodikold

A vért ráöntjük, hogy
hűvesen tartjuk. Vastag
bélbe töltjük, és rafiával
cukorspárgával kötjük
le.

Főzéskor,nehogy forró
legyen a víz,mert kipukkad
60°C nál ne legyen
melegebb

Hideg vízbe kiszedni
deszkára tenni.

Fűszer: 20 dkg só, kóstolni
hogy ne legyen túl sós
őrölt pirospaprika, nem erős. 5 dkg

majoranna 1,5 dkg
bors őrölt 4,5 dkg
őrölt szegfűbors (kevés)
½ l tej
kevés őrölt fahéj
kb. ½ kg üvegesre
párolt vöröshagyma