Válogatás Haidekker Ivánné receptgyűjteményéből

Hajnit, Haidekker Ivánnét, bámulatos aktivitásáról szervezőképességéről ismerik a környéken, a Hegyvidéken. Önkéntes feladatokat vállal, szívének kedves ügyek mellett mozgósít, imád ismerkedni, barátkozni, érdekli a politika, és mindenhol megfordul, ahol történelmi ismereteit bővítheti, mert ezek, mint annyi más kortársának, bizony neki is nagyon hiányoznak a véleményformáláshoz – mondja.  Az energikus, határozott asszonyról kevesen gondolnák, hogy sütéskor-főzéskor odaadóan követte anyósa receptjeit.

Hajógépészmérnök férje kedvéért tette, hogy az ne nélkülözze édesanyja bőséges, polgári konyhájának ízeit. Hajni már háromunokás nagymama, de máig őrzi szekszárdi anyósa sokat forgatott, kézzel írott receptgyűjteményt. Sokat tanultam Márta mamától – emlékezik -, aki anno háziasszonyképzőben szerezte tudását, és nemcsak kitűnően főzött, hanem gyönyörűen kézimunkázott és varrt is. Sajnos már nagyon megfakult – lapozgatja a kis füzetecskét -, nem mindent lehet lemásolni, de a kímélő pogácsa receptjét kívülről tudom.

Kímélő pogácsa

40 deka finomlisztet 25 deka margarinnal, 1,5 deci tejföllel, 4 csapott mokkáskanál sóval összegyúrunk, a tésztát egy éjszakán át hűtőben pihentetjük. Másnap kinyújtjuk, kiszaggatjuk, a tetejét sóval, pirospaprikával ízesített tejjel megkenjük, durvára vágott dióval megszórjuk. Forró sütőben rövid idő alatt megsül.

Csokoládés kifli

 

12 ½ dk. mandula 12 ½ dk. cukor 7 kávéskanál finom liszt, 2 szelet csokoládé ( puhítva) 2 tojás fehérje, 10 szem finomra őrölt kávé. Mindezt jól összegyúrni, apró kifliket formálni belőle, tojásfehérjével megkenni, kristálycukorral megkenni és lassú tüznél sütni.

 

 

Dió kugler

6 tojássárgáját 6 kanál cukorral habosra keverjük.1/4 kiló darált dió fele jön most bele és a 6 tojás habja.1 kanál liszt és a dió másik felét tesszük hozzá utoljára. Vajjal kikent és belisztezett tepsibe tesszük. Ha  kisült pogácsaszaggatóval kiszurkáljuk és csokoládémázzal bevonjuk, kettőt össze is ragaszthatunk, lekvárral vagy csokoládékrémmel.

 

 

 

 

 

 

Égetett mandula torta I

20 dk. tisztitott mandulát 1 kanál porcukorral piritani 6 tojássárgáját 25 dk vaniliás cukorral habosra keverni, 6 tojás habja 2-részben sütni. Töltelék: 12 dk. cukor 2 szelet csokoládé 20 dk vaj, 2 tojássárgájával kikeverni 2 tojás habja. Tetejét mandulával megszórni.

 

 

 

 

Gríz pite

1  ½ deci grízt főzz meg jól tejben. Tedd  tálba hülni s ha kihült, keverd habosra 5 tojássárga, citromhéj és öt evőkanál cukorral,öt tojásfehérjének  habját keverd hozzá könnyedén és ujjnyi vastagon tedd vajjal kikent tepsibe. Ha kisült vaniliás cukorral hints meg.

 

 

Keksz

6 dk. vajat habosra keverni 25 dk. cukorral, 2 egész tojással és 1-nek a sárgájával tovább keverni. Ezután 2 evőkanál tejfel egy kávéskanál szódabikorbóna és 58 dk.liszt  jön bele. Iznek kis vaniliát teszünk. Késfok vastagságúra sodorjuk  és  kockára vágva megsütjük. Nem kell megkenyni.

 

 

 

 

Lekváros lepénykék

20 dk liszt 4 kanál tejföl 10 dk vaj összedolgozva. Kisodorni megtölteni, mint a barátfülét kirádlizni. Ha cukros tört dióval megszórtuk, persze elözöleg megkenjük tojással, forró sütőbe megsütjük.

 

 

 

 

Malakoff torta

1 doboz bolti piskotát 5 részre elosztva egy hosszúkás tálra rakjuk és pedig úgy, hogy közéje mindig a következő krémet töltjük: 16 dk. tisztított darált mandulát és 16 dk cukrot 1 deci tejjel leforrázni, addig keverni míg kihül. Külön 16 dk. vajat 4 tojás sárgájával habosra keverni és a kihült masszával összevegyíteni. A tortát kívül is megkenyni és reszelt csokoládéval meg hinteni.

 

 

 

 

 

 

Mikádó szeletek

28 dk.friss vajat habosra keverünk,15 dk sovány sonkát 10 dk. szalámit,10 dk. füstölt nyelvet, 3  kemény tojást 10 dk bármilyen sült húst finomra  összevágunk, kevés káprit is lehet hozzáadni és mindezt a vajhoz keverjük. Most 4 drb .zsemlyét melyekről egy kis darabkát levágunk egészen kivájjuk és a tölteléket szorosan bele töltjük a nyílást pedig a levágott zsemlye darabbal befödjük. 2 óráig jégre tesszük és azután éles késsel szeleteljük.

Ez igen finom.

 

 

 

 

Őzhát tészta

10 dk vaj, 10 dk cukorral és 2 szelet csokoládéval habosra keverendő. Egyenként 6 tojássárgája, 10 dk. mandula,7 dk morzsa és a 6 tojás habja jön bele. Lehet lekvárral tölteni, vagy csokoládéval bevonni, tejszínhabbal tölteni és mandulával megszurkálni.

 

 

 

 

Pucok túrás

25 deka vajat habosra keverünk és 55 darab babapiskótát három részre törünk. Most 25 deka cukrot egy jó darab vaniliát 4 tojássárgáját 2 egész tojást 1 lapos evőkanál liszt 1 teás csésze fekete kávé  süsü sodónak lesz főzve, és  kihülni hagyjuk azután hozzákeverjük a  vajat és még egy darabig  keverjük és a darabokra tört  piskótát gyengéden elkeverjük benne, és üveg tál közepén felhalmozzuk és 10 deka hámozott hosszukásra vágott mandulát világos sárgára pirítunk, cukor nélkül és szépen beszórjuk a halmocskát vele. Ezt jobb elötte való nap megcsinálni mert akkor átgyengül a piskóta. Most felverünk egy félliter tejszínt és a vaniliás cukorral édesítjük és a tál szélére elhelyezzük, a hab tetejét is pirított mandulával hintjük be.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sonka pástétom

Egy deci vizet dió nagyságú vajat felforralunk. Ha forr, annyi lisztet keverünk bele, hogy    egy pép szerű masszát kapjunk s addig keverjünk a tűzön míg az edénytől elválik. Negyed kiló törmelék sonkát evvel a masszával együtt 3 szor ledaráljuk. 20 dk vaj 2 deci habtejszin, só törött borssal elkeverjük, tetszés szerinti formában fagyasztjuk.

 

 

 

 

 

 

Sós rudacskák (finom)

Amennyi liszt, amennyi vaj annyi túró kis só. Lehet hajtogatni is, Köménnyel sajttal szórni. De ezt is elöbb megkenyni. Pogácsának is finom.

 

 

 

Tejfölös rétes

Tésztája a rendes. Töltelék 2 kanál vajat bekeverünk 10 tojás sárgájával ½ liter tejfel, 10 tojás habja. Kihúzván a  tésztát  zsírral meglocsoljuk, felére rákenjük a tölteléket cukorral, mazsolával és prézlivel megszórjuk. Hozzá adjuk külön tálon a következő tejhabot. 4 tojássárgáját 3 kávéskanál cukrot kikeverünk ¼ liter tejjel felfőzünk.

 

 

 

 

Tüdös gombóc levesbe

A tüdöt  megfözni és ledarálni, egy tojást pirított hagymát, petrezselymet, sót, borsot majorannát és annyi lisztet, hogy gombócokat lehessen csinálni.