Újburgonya zöldfűszerekkel

Újburgonyát, – vagy  ahogyan inkább nevezzük – újkrumplit sütni nagyszerű, legfeljebb a tisztítani nem szeretjük, ám ha vegyszermentesen termelt un. biokrumplit veszünk, akkor még ezzel sem kell nagyon vesződni. Héjában különösen sok B vitamin és nyomelem van. A  burgonya legjelentősebb tápanyagforrásunk, a benne lévő összetett szénhidrát, a keményítő lassan bomlik le a szervezetünkben, ezért lassan emelkedik a vércukorszint, közben feltöltődünk energiával, javul a koncentrálóképességünk. Ha már meguntuk sütve, készítsünk salátát belőle friss zöldfűszerekkel.

A kaporral fűszerezett  újkrumplisaláta  pédául egy újdonság lehet, ami a  grillezett halakhoz különösen illik. A képen süllő látható. Az Inforádió adásában elhangzott további újkrumplival készült recepteket a mellékelt TÁLALÓ linkre kattintva közvetlenül érhetik el.

Kapros újburgonyasaláta

Hozzávalók:

  • 80 dkg újburgonya
  • 3 evőkanál fehérborecet
  • 3 evőkanál víz
  • 2 evőkanál mustár
  • fél mokkáskanál őrölt bors
  • 1 nagy csokor friss kapor

a tetejére:

  • hidegen préselt olívaolaj

A salátához a burgonya héját nagyjából lekaparjuk, vagy gyökérkefével ledörzsöljük, majd a szemeket karikákra vágjuk. Enyhén sós vízben puhára főzzük, de vigyázzunk, nehogy szétessenek. Közben elkészítjük a salátaöntetet: az ecetet a vízzel, a mustárral, a borssal meg a fölaprított kaporral összekeverjük, és kissé megsózzuk. A megfőtt burgonyát leszűrjük, a fűszeres öntetbe forgatjuk. Akkor jó, ha legalább 10 percet áll, hogy kissé magába szívja az ízes salátalevet. Tálaláskor olívaolajjal meglocsoljuk. Kínálhatjuk még melegen, de hidegen is finom grillezett halakhoz, húsokhoz.

Elkészítési ideje: 50 perc

Tipp:

  • Grillezéshez fejenként egy darab (kb. 40 dkg-os) grillezni való halat vegyünk. A képen süllő van. Legjobb, ha konyhakész, de mi is megtisztíthatjuk, fejét, farkát, uszonyait levágjuk és kibelezzük.
  • A grillezéshez hal törzsét ujjnyi távolságban (a farok felé haladva, kissé ferdén) bevagdossuk. A sót meg a borsot 3-4 evőkanál olajba keverjük, a halakat kívül-belül bekenjük vele. Grillsütő rácsára fektetve oldalanként 5-5 percig sütjük. Tálalás előtt egy pillanatra lessünk a halak hasüregébe: ha szépen kifehéredett, akkor biztosan átsült.