Használjuk el a tavalyit!

Öreg krumpli nem vén krumpli mondhatnánk, de nem lenne igazunk. A tavalyi burgonya már csirázni kezd, a héja összeráncosodik, mindenképp veszít az ízéből és a minőségéből. Jól tesszük, ha minél előbb felhasználjuk. A már nagyon unalmast főtt és sült krumpli meg a krumplipüré mellett van néhány jó ötlet, amivel új formában lehet tálalni. Például leszeletelve tésztába forgatva ropogósra sütni. Ha ráadásul még egy kevés friss zöldfűszert: rozmaringot, kakukkfüvet, metélőhagymát is szórunk a tésztájába, tavaszias fogásként is elmegy.

Hasonló receptek az Inforádió adásában elhangzottak között találhatóak, a mellékelt Tálaló linkre kattintva elérhetőek.

Bundás burgonyaszirom

Hozzávalók:

  • 4 közepes burgonya
  • 3 tojás
  • 3 evőkanál finomliszt
  • fél kiskanál só
  • fél mokkáskanál frissen őrölt fekete bors
  • zöldfűszer: metélőhagyma, rozmaring, kakukkfű
  • a sütéshez: olaj

A burgonyát megtisztítjuk, majd nagyon vékonyan fölszeleteljük; erre a célra tökéletesen jó a burgonyahámozó vagy az uborkagyalu is. A tojásokat felverjük, a lisztet bele keverjük, megsózzuk, megborsozzuk, fölaprított zöldfűszerrel ízesítjük. A burgonyát beleforgatjuk. Olajba mártott evőkanállal a masszába nyúlunk úgy, hogy 2-3 krumpli szeletnél több ne kerüljön bele. Forró olajba dobjuk, és kb. 4 perc alatt ropogósra, aranybarnára sütjük. Papír törölközőre szedve lecsöpögtetjük. Azon melegében kínáljuk.

Tipp:

  • Friss zöldsalátával még önálló ételként is elmegy.
  • A tésztáját mindenféle fűszerrel megbolondíthatjuk: csípős chilivel, egzotikus curryporral, kurkumával, gyömbérporral, reszelt szerecsendióval stb.,