Új év – régi, kipróbált fogás: korhelyleves

A savanyú káposztának számtalan előnye van: a belőle készült ételeket szinte mindenki szereti, jó előre elkészíthetők, sokáig elállnak, sőt használ nekik a felmelegítés. Szilveszterkor (és majd a farsangi mulatságok idején) különösen jól jönnek mindezen tulajdonságai, ráadásul az ilyenkor próbára tett gyomrot is megnyugtatja.

Korhelyleves

Hozzávalók:

(5-6 főre)

1 közepes vöröshagyma

3 evőkanál mangalicazsír

1 kiskanál pirospaprika

50 dkg savanyú káposzta

1 mokkáskanál őrölt bors

1 kiskanál só

1 babérlevél

2 pár virsli  vagy  20 dkg  füstölt kolbász

2 dl tejföl

2 csapott evőkanál liszt

A vöröshagymát megtisztítjuk,  kis kockákra vágjuk, megsózzuk, és a zsíron megfuttatjuk, azaz üvegesre, halvány sárgára sütjük. A tűzről lehúzzuk, a pirospaprikát belekeverjük. A savanyú káposztát néhány vágással fölaprítjuk, hogy szálai ne legyenek túl hosszúak, és a paprikás hagymába forgatjuk, majd 1,5 liter vízzel felengedjük, megborsozzuk, megsózzuk, a babérlevelet beledobjuk. Nagy lángon fölforraljuk, majd lefödve, kis lángon kb. 35 percig főzzük. Vigyázzunk, nehogy túlfőjön, a káposzta akkor jó, ha még egy kissé ropogós. A virsli vagy kolbász héját lehúzzuk, majd karikákra vágjuk, a levesbe dobjuk és még 5 percig főzzük. Közben a tejfölt liszttel és fél deci vízzel teljesen simára keverjük, majd forró levesből kimert 2 merőkanálnyi lével hígítjuk. Jól elkeverjük, és szűrőn keresztül a levesbe öntjük, hogy lisztes csomókat kiszűrjük. 2-3 percig forraljuk, ezalatt kissé besűrűsödik, de a korhelylevesnek semmiképp sem  kell vastagnak lennie.

Elkészítési ideje: 50 perc

Tipp:

  • A korhelyleveshez zsírt használjunk, mert ez illik hozzá, ám  ha módunk van rá, vegyünk  mangalicazsírt, mert  az  az egészségesebb, és más magyaros ételek készítésénél is jól jön majd.
  • Még karakteresebb lesz leves íze, ha egy púpozott mokkáskanál majoránnával is fűszerezzük, ezt virslivel együtt szórjuk bele.
  • Ez a leves füstölt hús levében is készülhet, de ekkor óvatosan bánjunk a sóval, mert a füstöltlé eleve sós.