Paraj, spenót

Közismert, ám nem eléggé közkedvelt zöldféle a spenót (úri nevén a paraj). Kevesen tudják, hogy olyan magas koncentrációban tartalmaz ásványi anyagokat és nyomelemeket – például magnéziumot, mangánt, kalciumot, rezet, vasat, B, C és A provitamint – hogy nem is ajánlatos egyszerre sokat fogyasztani belőle. Ám keveset és gyakrabban annál inkább. Különösen most tavasz kezdetén, amikor szervezetünk amúgy is  ki van éhezve  a friss zöldekre.

Csőben sült parajos makaróni

Hozzávalók:
  • 30 dkg makaróni
  • 30 dkg friss parajlevél
  • 8-10 dkg vaj
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 2 evőkanál liszt
  • 2,5 dl tej
  • 1 dl tejszín
  • őrölt bors, reszelt szerecsendió
  • 10 dkg reszelt sajt
a tetejére:
  • 5 dkg reszelt parmezán

A tésztát lobogva forró, sós vízben kifőzzük és leszűrjük. Közben a megtisztított parajt ugyanígy megfőzzük, majd szűrőkanálba szedve hagyjuk jól lecsöpögni. Az apróra vágott vöröshagymát diónyi vajon megfuttatjuk, a parajt beleforgatjuk, megsózzuk, megborsozzuk, és reszelt szerecsendióval fűszerezzük. A lisztet ugyancsak diónyi vajon néhány pillanatig kevergetve pirítjuk, majd a tejjel feleresztjük, és sűrű mártássá főzzük. A tejszínt, a reszelt sajtot, végül pedig a parajt is beleforgatjuk. A megfőtt tésztával összekeverjük, és az egészet kivajazott tűzálló tálba simítjuk. A parmezánt a tetejére szórjuk, és 10-15 percre forró sütőbe toljuk, hogy kissé meg- piruljon. Pirított sonkával vagy húsos szalonnával is gazdagítható.


Parajos metélt lazaccal

Paraj Hozzávalók:
  • 30 dkg friss paraj
  • 7 dkg vaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só, őrölt bors
  • 1,5-2 dl tejszín
  • 10-15 dkg füstölt lazac
  • 30 dkg szélesmetélt

A parajt megtisztítjuk, azaz a hosszú levélszárakat lecsipkedjük, majd a leveleket széles csíkokra vágjuk, és a vajon megpároljuk. Közben megsózzuk, megborsozzuk, és ha megpuhult, a tejszínnel felengedjük, a fokhagymát fokhagymanyomóval belepréseljük. A füstölt lazacot ugyancsak csíkokra vágjuk, és ezt is hozzáadjuk, majd néhány perc alatt összeforraljuk. A széles metéltet lobogva forró sós vízben kifőzzük, lecsöpögtetjük, és a tejszínes parajos, lazacos mártásba forgatjuk. Azonnal tálaljuk.


Olasz parajos palacsinta

Olasz parajos palacsinta Hozzávalók: a palacsintatésztához:
  • 15 dkg rétesliszt
  • 2 dl tej
  • 1 dl szódavíz vagy szénsavas ásványvíz
  • 2 tojás
a sütéshez:
  • olaj
a töltelékhez:
  • 40-50 dkg paraj
  • 25 dkg túró
  • 10 dkg reszelt parmezán
  • só, őrölt bors
  • 1 tojás
  • 10 vékony szelet húsos szalonna (ún. sliced bacon)
a tetejére:
  • 1 dl húsleves
  • 2 evőkanál reszelt parmezán
  • 5 dkg vaj

A palacsintatésztához valókat összekeverjük, 1 órán át állni hagyjuk, majd az olajon 8-10 vékony palacsintát sütünk belőle. A töltelékhez a parajt megtisztítjuk, forró vízben néhány perc alatt megfőzzük, leszűrjük, majd turmixoljuk. Az így kapott pürét a túróval, a reszelt parmezánnal, a tojással összekeverjük. Megsózzuk, megborsozzuk, és a palacsintákat egyenként megkenjük vele. Mindegyiket felhengergetjük, és keresztben kettévágjuk. Az így kapott tekercsek felét szalonnaszeletekbe burkoljuk, és a “meztelen” palacsintahengerekkel felváltva kiolajozott tűzálló tálba szorosan egymás mellé állítjuk. A húslevest aláöntjük, a reszelt parmezánnal megszórjuk, a margarint rámorzsoljuk, és sütőben közepes lánggal (220°C, légkeveréses sütőben 200°C) kb. 30 percig sütjük. Akkor jó, ha a teteje ropogósra sült.