Legalább is feltételezem, hogy a négy fal közé szorítottak a nap egy részében ott is azon törik a fejüket, hogy mit egyenek. Azaz a főzés, evés mint tevékenység, mint  program, mint örömforrás mindenütt felértékelődött, és ha jól csináljuk, eredményes időtöltés  lehet. A borús pillanatokban mindig az édességek jutnak az ember eszébe, annyi sok, jó házi sütemény él az emlékezetünkben, amit évekkel ezelőtt készítettünk el utoljára, vagy amire még az anyai  konyhából emlékszünk. A Berlini sütemény például ilyen, a receptjét egy lapjaira esett, kézzel írott családi receptgyűjteményben találtam meg.

Már hosszú ideje abból főzök, amit a karantén előtt beszereztem, és nemhogy nem érzem a lehetőségek beszűkülést, hanem  szinte napról napra változatosabb, finom fogások kerülnek a tányéromba. Ma például a nálunk hamis Esterházy néven elhíresült ragu volt soron, amit csak azért nevezett el valaki Esterházynak, mert íze, zamata távolról emlékeztet a neves rostélyoséra.