Befőzés: cékla ecetesen

Fiatalító ké­pes­sé­gé­ről ke­ve­set tu­dunk, pedig a cék­lá­ban lé­vő szi­lí­cium és fol­sav sem­mi más­hoz nem ha­son­lít­ha­tóan ser­ken­ti sejt­je­ink élet­erejét. Alig van ennél olcsóbb zöldség, salátának elkészítve kitűnő, ráadásul könnyen tartósítható is. Igaz a megtisztítása kicsit nehézkes, ezért a nagy, gömbölyű céklafejek helyett vegyünk hosszúkás fajtát, hamarabb megpuhul, könnyebben kezelhető.

Céklasaláta télire

Hozzávalók:

  • 2 kg cékla
  • 2 dl 10 %-os ecet
  • 5 dkg cukor
  • 2-3 dkg só
  • kiskanálnyi köménymag
  • néhány szelet torma

A céklagumókat alaposan megmossuk, le is kefélhetjük, majd annyi vízben, amennyi ellepi, puhára főzzük. Kíméletesebb módszer, a kuktában, egy kevés vizet aláöntve pároljuk puhára. 15 perc elegendő hozzá. Ha megpuhult, a főzővizet leöntjük, és a héját lehúzzuk. Kissé hűlni hagyjuk, majd vékony karikákra, a nagyobb gumókat félkarikákra vágjuk. Szebb lesz, ha recés pengéjű késsel szeleteljük fel. Míg a cékla hűl, 6 deci vízből és 2 deci ecetből sós, enyhén cukros tartósítólevet készítünk. A köménymagot is beleszórjuk, és felforraljuk. Érdemes megkóstolni, hogy ízlésünknek megfelelő legyen, de nem kell bele sok cukor, mert a cékla maga is édes. Amíg a felszeletelt céklát fertőtlenített üvegekbe rakjuk, a levet hűlni hagyjuk. Az üvegekbe néhány meghámozott, megmosott kisujjnyi hosszúságúra vágott tormaszeletet is csúsztatunk, (ez nemcsak ízesít, hanem jól is fog mutatni), majd a lével feltöltjük. Ezután az üvegeket csavaros fedővel lezárjuk, és vízfürdőben gyöngyöző forrástól számított 10 percig gőzöljük. Ebben a vízben hagyjuk kihűlni.

Tipp:

  • Van, aki a cékla tetejére biztonsági okokból egy csipetnyi tartósítószert is szór, de ha jól kigőzöljük, nincs rá szükség.
  • A cékla puhaságáról ne úgy győződjünk meg, hogy a gumókba villával beleszúrunk, mert értékes leve kicsorog. Elég egyetlen szemet feláldozni.
  • A tartósítólébe először a sót, cukrot és köménymagot tegyük bele, majd ha felforrt, akkor öntsük rá az ecetet, de ezzel is forraljuk néhány percig.
  • Van, aki az üvegekbe rakott céklát forró tartósítólével önti le, majd szárazgőzben hagyja kihűlni. Ebben az esetben tanácsos az üvegeket celofánnal befedni, erre csipetnyi tartósítószer szórni majd így lezárni.