Gombás hús

Ez egy bőséges húsos fogás, mégsem tartozik a nehéz ételek sorába, sőt a bársonyos gombamártástól akár könnyednek is nevezhetjük. Minden évszakban elkészíthető, ha hozzájutunk erdei gombához, attól egészen mennyei lesz.

Hozzávalók (4 személyre):

8 szelet rövid karaj (vagy súlyra ennek megfelelő mennyiségű sertés szűz)

2 evőkanál mangalica zsír

só, őrölt bors

60 dkg   csiperkegomba

2 evőkanál liszt

1,5 dl tejszín

A karajszeleteket kiverjük, besózzuk és egy rövid ideig állni hagyjuk, hogy a só jól átjárja. Ezután a zsírt egy nagy serpenyőben megforrósítjuk, és a hússzeleteket mindkét oldalukon pirosra sütjük benne. Akkor jó, ha már érezzük a pecsenyeillatot.  Ekkor egy kevés vizet öntünk alá, lefedjük, és teljesen puhára pároljuk. Ez kb. 30 percet vesz igénybe. Közben a gombát megmossuk, megtisztítjuk és felszeleteljük.  Ezután a karajszeleteket egy tűzállótálra átszedjük, és a gombát a helyébe szórjuk, megsózzuk, megborsozzuk és saját levében megpároljuk, a végén zsírjára sütjük, a liszttel megszórjuk, egy-két percig kevergetve   együtt sütjük, majd a tejszínnel felengedjük. Ha felforrt, a karajszeleteket visszatesszük az immár mártásos gombába, és kis lángon még 10 percig együtt a tűzön hagyjuk, hogy összeérjenek.