Koriander mag

Mindenkinek ajánljuk, hogy kóstolja meg a koriandert. Zöldje a petrezselyemhez hasonló, s hasonlóképp ételek ízesítésére, díszítésére használható. A magja viszont markáns fűszer. Elegendő egyetlen szemet elropogtatni ahhoz, hogy kellemes, egzotikus íze előtűnjön. A magok összetörve zamatukból, illatukból sokat veszítenek, ezért inkább ne daráljuk, hanem mozsárban törjük durvára. Ajánlatos néhány egész szemet is az ételekbe szórni. Kitűnő a korianderrel meghintett kenyér, illetve sós kalácstésztából készült cipó is.

Báránycomb koriandermártásban

Korianderes báránysült Hozzávalók:
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 evőkanál  koriandermag
  • 1 evőkanál mustár
  • 2-3 evőkanál olaj
  • 80 dkg báránycomb (csont nélküli színhús)
  • 2  dl húsleves
  • 3 evőkanál tejszín
  • őrölt bors
  • 5 dkg kapribogyó

A reszelt citromhéjat, az összetört koriandermagot, a mustárt egy csipetnyi sóval és az olajjal jól összekeverjük. A húst, miután hártyáitól megszabadítottuk, körös-körül a fűszeres olajjal bedörzsöljük és legalább egy napig állni hagyjuk. Ezután a pácolt húsdarabot tepsibe fektetjük, a húslevest aláöntjük, majd sütőben közepes lángon puhára  pároljuk. Ha kell, közben elfőtt levét vízzel pótoljuk. A megpuhult húst a végén kissé megpirítjuk, majd a tepsiből kivesszük. A visszamaradt  pecsenyelevét  tejszínnel összekeverjük, megsózzuk, megborsozzuk, és a kapribogyót beleszórjuk. Még egyszer felforraljuk, és  a felszeletelt húsra locsoljuk.


Csirkemell koriandermártásban

Csirkemell koriandermártásban Hozzávalók:
  • 1 evőkanál koriandermag
  • 2 csirkemellfilé
  • 6-8 kis fej vöröshagyma, (mogyoróhagyma vagy dundi újhagymafej)
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1/2 doboz paradicsompüré
  • 4 evőkanál olaj
  • csipetnyi cukor
  • só, őrölt bors

A koriandermagokat egy mozsárban durvára törjük. Az olajat egy serpenyőben megforrósítjuk, a tört koriandert belekeverjük, és a félbevágott csirkemelleket hirtelen megpirítjuk benne. (Ha gyorsabban szeretnénk elkészülni a húst ujjnyi darabokra is vághatjuk.) A megtisztított hagymákat meg a szétnyomott fokhagymát is hozzáadjuk, és néhány percig együtt sütjük. Ezután a lángot mérsékeljük, és a filédarabokat egy kevés vízzel hígított paradicsompürével leöntjük. Cukorral, sóval, őrölt borssal ízesítjük és kis lángon, lefedve puhára pároljuk. Végül a húst előmelegített tálra szedjük, és leöntjük a jó sűrűre beforralt mártással tároljuk.


Korianderes burgonya

Hozzávalók:
  • 8 közepes nagyságú burgonya
  • 2 evőkanálolaj
  • 1 evőkanál koriandermag

A nyers burgonyákat folyó vízben, kefével alaposan megtisztítjuk, majd hosszában félébe vágjuk. A vágatokat olajjal megkenjük, és mozsárban durvára tört korianderrel bőven megszórjuk. Ezután a vágott oldalával lefelé mindegyiket egy kiolajozott tűzálló tálra vagy tepsibe borítjuk. Közepesen meleg sütőben addig sütjük, amíg mind megpuhul. Ezután a burgonyákat megfordítjuk, és még néhány percig erős lánggal pirítjuk. Kitűnő köret, de önmagában savanyúsággal, majonézzel is kínálhatjuk.