Az ország legjobb libareceptjei A Tálalóban elhangzott Márton-napi libareceptek közül nagy sikere volt annak, ami a szentendrei skanzen egy pályázatán második díjat nyert. A többi is olvasható a http://skanzen.hu/?fm=article&id=339 linkre kattintva Brassói libamell só l kiskanál őrölt pirospaprika Öt deka szalonnát kis kockákra vágunk, kiolvasztjuk, és megpirítjuk rajta a megtisztított, felaprított vöröshagymát. Ebben a hagymás zsírban sütjük át a lebőrözött, kicsontozott, fél centi vastagon felszeletelt libamellet is. Vigyázzunk, ne pirítsuk meg, csak fehéredésig hagyjuk a tűzön. Ekkor meghintjük pirospaprikával, egy kevés vízzel felöntjük, és a fokhagymagerezdekkel meg sóval ízesítjük. Fedő alatt, kis lángon puhára pároljuk. Közben egy másik edényben megfőzzük a káposztát, egy harmadikban pedig héjában a burgonyát, amit utána meghámozunk, és karikákra vágunk. |