A farsangi fánk históriája Bécstől Párizsig

A francia változat: XVI. Lajos neje Marie Antoinette egyszer megunt egy farsangi mulatságot, amit a palotában tartottak, és a komornájának a ruhájában, kvázi álruhában, kiment a nép közé az utcára, ahol szintén farsangot ünnepeltek. Elvegyült a mulatozó tömegben, és amikor megéhezett, vett egy fánkot egy mézeskalácsárustól, aki kosárból kínálta a süteményt. Annyira ízlett neki, hogy a mulatság után megkerestette az mézeskalácssütőt, felvitette a palotájába, és elmeséltette vele a receptet. A királyné szakácsa kicsit még finomított rajta, és az így készült fánk ezentúl a francia udvarban mindig étlapon volt. A divatot követő franciák körében pedig gyorsan el is terjedt országszerte.

A bécsi sztori: élt egyszer Bécs külvárosában egy Krapfen nevű pék, akinek jól menő péksége volt. Miután meghalt, az özvegye örökölte az üzletet, aki nagyon jól vezette tovább, egyre több kuncsaftja lett, még a város túlsó végéből is jöttek reggelente friss pékáruért. Aztán történt egy napon, hogy valami miatt nem készült el időben a kenyér. Az emberek toporogtak az üzlet előtt, nyugtalanok voltak, és kellemetlen megjegyzéseket kiabáltak be a boltba, amitől aztán Krapfenné kijött a sodrából, és a kezében lévő kenyértésztát az egyik várakozónak a fejéhez akarta vágni. De nem sikerült, és a tészta belepottyant a tűzhelyen éppen fortyogó zsírba, hirtelen megnőtt és aranysárgára sült. Így született meg a híres nevezetes farsangi fánk, ami azóta is a Krapfen nevet viseli német nyelvterület szerte.